No comments
2014-01-15
Share:

Politikai és vallási mozgalmak, művészeti irányzatok, tudományos vagy filozófiai iskolák általában nehezen elképzelhetők egy vagy több meghatározó alapszöveg nélkül. A personal branding, mint számos részterületből összeálló diszciplína, szintén nem kivétel ez alól. Érdekes ugyanakkor, hogy a kánon által mérföldkőnek tekintett három írás hogyan viszonyul egymáshoz, és miképpen követhető nyomon bennük a personal branding önállósodása, módszertanának és hatókörének tisztulása.

 

Mint sok más terület esetében, a personal brandingnél is némiképp önkényes művelet annak meghatározása, hogy mikortól eredeztethető. Egyes elemei az emberi történelemmel egy idősek, és itt elég csak azokra a nagy államférfiakra, hadvezérekre vagy akár művészekre gondolni, akik tudatosan és módszeresen fordítottak külön erőforrásokat saját hírnevük építésére. Ha azonban el akarjuk kerülni a teljes parttalanságot, érdemes határt húzni ott, ahol a mai értelemben vett personal branding kezdetei fellelhetők.

A kánon általában az amerikai Napoleon Hill 1937-ben megjelent, Gondokodj és gazdagodj! című munkáját tekinti a kezdőpontnak. Hill könyvét áthatja az a 19. századból örökölt erőteljesen pozitivista hit, amely szerint tudományos módszerrel bármilyen, az emberi életben tapasztalt jelenség megmagyarázható. Hill úgy akarta megalkotni a mindennapi élet sikerfilozófiáját, hogy szisztematikusan összehasonlította 500 milliomos életútját, és az így nyert tanulságokból levezette azokat a „természettörvényeket”, amelyek garantálják a cél elérését. A sikert garantáló, Hill által levezetett 13 törvény azonban nem értelmezhető kifejezetten personal brandingként, sokkal inkább egy ahhoz nélkülözhetetlen autonóm (saját törvényt követő) személyiségépítés receptjét nyújtja, olyan fókuszpontokkal, mint a cél megfogalmazása, hit az elérésében, határozottság és kitartás, önszuggesztió és szervezett tervezés.

A következő alapműnek tekintett munka Al Ries és Jack Trout tollából született meg, és Pozicionálás – Harc a vevők fejében címmel 1981-ben jelent meg. A cím a personal branding szempontjából annyiban csalóka, hogy a pozicionálás a könyv nagy részében termékekre vagy vállalatokra, és nem személyekre vonatkozik. A személyes márka építésének lehetősége igazából mint a pozicionálás egyik „alfaja” jelenik meg, amelynek várnia kell még a teljes emancipálódásra.

A personal branding kifejezés ugyanakkor először a harmadik programalkotó szövegben jelenik meg 1997-ben. Tom Peters The Brand Called You című cikke éppen azt a problémát állítja középpontjába, amelyet Ries és Trout még csak egy opcióként említ. Azt, hogy miként építhető saját személyes márkánk egy cég vagy termék nevéhez hasonlóan. Peters szinte szembefordítja a menedzsert saját munkaadójával, és arra ösztönzi, hogy mindenképpen próbáljon meg a cégtól független markáns személyes márkát kialakítani. Érdemes itt megjegyezni, hogy a cikk megjelenése előtti években tette meg ezt a lépést a gyakorlatban Jack Welch, a General Electric első embere.

Peters programadó írásának azonban van egy hiányossága. A personal branding fogalmát ugyan megalkotta, de azt már nem határozta meg pontosan, hogy mit is ért ezalatt. Igaz, ezt a hiányosságot azóta sem sikerült senkinek sem pótolni: az elmúlt 16 évben számos meghatározás született a personal branding mibenlétét illetően, de ezek esetenként komoly eltéréseket mutatnak.

Mint a personal brandinggel személyesen is foglalkozó kommunikációs szakember, ezen ugyanakkor egyáltalán nem csodálkozom. A personal branding ugyanis ezerféle, függően attól, hogy hol, ki és mire használja, hogy mi a célja, a filozófiai, illetve módszertani alapvetése, sőt még azt is megkockáztatom, hogy egyazon szakember is folyamatosan újradefiniálja, elméletben és gyakorlatban egyaránt. Ezzel egyébként jómagam is így vagyok, hiszen úgy a partnereimet körbevevő szakmai-üzleti környezet, mint a kommunikációs tér is folyamatos változásnak van kitéve. És ha erre nem reagálunk, akkor értéket sem tudunk teremteni.

Látni kell azt is, hogy a personal branding, legalábbis abban a paradigmában, amiben én hiszek, amit én praktizálok, több mint kommunikációs tanácsadás. Egyfajta közös építkezés is, a partnereimet körülvevő személyes hálózatok feltérképezése, a referenciaszemélyek megértése, és ezzel összefüggésben az interakciós kompetenciák megerősítése. Mindez pedig sohasem statikus, hiszen a hálózatok maguk is formálódnak, szinte élnek, pulzálnak, a viszonyrendszerek újra meg újra átalakulnak, és maguk a személyes is változnak. Ebben a koordinátarendszerben kell partnereimmel közösen megtalálnunk a célravezető stratégiákat és megvalósításokat, ehhez pedig rugalmasságra, alkalmazkodóképességre, és néha bizony a bevett, begyakorolt megközelítés- és megoldásmódok átkeretezésére van szükség.


Kapcsolódó bejegyzések

by