No comments
2014-02-26
Share:

Ahogyan azt korábban már említettem, a személyes kommunikáció feletti kontroll rendkívüli fontossággal bír saját márkánk építése szempontjából. És ennek a technikának csúcsát a kapcsolati háló tudatos, előre meghatározott stratégia mentén történő alakítása jelenti. A kitűzött céljaink szempontjából releváns szereplők azonosítása, majd pedig a hozzánk való viszonyulások alakítása a hálózatépítés alapvető részét képezi. Ez elméletben mind jól hangzik, de mi van akkor, ha mindez valakinek a komfortzónáján kívül esik? Hogyan tud ilyen esetekben segíteni egy tanácsadó?

Egy introverzióra hajalmosabb személyiség számára könnyen a komfortzóna szélén túlra való merészkedés formáját ölthetik a kapcsolatépítéshez elkerülhetetlen sorozatos interakciók. Az ilyen emberek úgy érezhetik, hogy szakmai felkészültségük ellenére is komoly versenyhátránnyal indulnak a közösségekben magabiztosan eligazodó, a szerepléstől nem félő, extrovertáltabb pályatársakkal szemben. És ezt látszik megerősíteni az a közhelyszerűen hangozatott vélekedés, hogy az introvertált személyiségeknek nagyobb nehézséget okoz kvalitásaik elismertetése, illetve önmagában már az is, hogy a figyelmet saját magukra tudják irányítani.  Ennek ellenére egyáltalán nem szükségszerű, hogy visszarettenjenek az ilyen szituációktól.

Az egyik jó technika lehet ilyen esetekben az akár kevesebb, de erősebb kapcsolat kiépítésére való törekvés. Ehhez mindenképpen érdemes egy mentor, vagy még inkább olyan tanácsadó segítségét igénybe venni, aki felé már fennáll a bizalom. A korábban megfogalmazott céljaink szempontjából erős kapcsolatok nagyon hasznosak lehetnek saját értékeink jobb megjelenítése szempontjából, különösen akkor, ha a már bizalmunkban fogadott szereplő befolyása, elismertsége révén könnyebben képes ráirányítani a figyelmet kvalitásainkra.

A tervezés szintén kulcsfontosságú lehet ebből a szempontból. És itt nemcsak azokra az általánosabban vett célmeghatározásokra gondolok, amelyek hálózatépítésünk alapvető irányait hivatottak meghatározni. A tervezésre minden egyes konkrét szociális érintkezési alkalom, találkozó, társasági összejövetel előtt szükség van. Érdemes felkészülni az adott eseményen várható találkozásokra, és számba venni azokat a toposzokat, amelyek a potenciális beszélgetőpartnerekkel valamilyen közös érdeklődés megtalálásának alapját képezhetik. Ezek persze korántsem kell, hogy feltétlenül szakmai témakörök legyenek. Sőt sok esetben az informális „mezőkön” keresztül elindított konverzió gyümölcsözőbb is lehet. A hasonló személyes érdeklődés, hobbi felmutatása sok esetben alkalmasabb lehet bizalom kiépítésére, illetve a személyiségünk iránti figyelem felkeltésére, mint hardcore szakmai témák minden átmenet nélkül megkezdett kivesézése.

Megfelelő tudatosság és felkészülés segítségével biztos vagyok benne, hogy egy introvertáltabb személyiség számára sem leküzdhetetlen akadály a kapcsolatépítés, és mindez még mindig nem jelenti azt, hogy valamilyen, az alaptermészetével összeegyeztethetetlen attitűdöt kellene valakinek mesterségesen magára erőltetnie.

 


Kapcsolódó bejegyzések

by