No comments
2017-05-17
Share:

Marcos Salazar vezetéstechnikai kutató, pszichológus, társadalmi vállalkozó, karrier- és életmód-tanácsadó, a The Turbulent Twenties Survival Guide, egy Y generációnak írott karriervezetési sikerkönyv szerzője, ezen kívül a Personal Branding Blog írója. Utóbbin megjelent, a saját személyes márkaépítési ösvényéről szóló cikksorozatában mindezt úgy foglalja össze, hogy ő egy „reneszánsz dolgozó” – sokoldalú és széles érdeklődésű ember, aki egész életében az új ismeretek, látásmódok elsajátításán dolgozik, hogy jobban megismerje önmagát és a világot.

Személyes márkáját a reneszánsz embereszménnyel összekötve előrebocsájtja azt is, hogy a korszellem ma mindannyiunk számára érdemessé teszi, hogy személyes márkánkat hozzá hasonlóan építsük fel. A diszciplína eszközeit sikerrel alkalmazva és továbbadva hasznos megállapításokkal él, egyszerűen megfogalmazott, előremutató tanácsokat ad. Elemezzük őket, és választ kaphatunk a merész kérdésre; valóban reneszánszát éli ma a reneszánsz ember?

Egy sokoldalú történet

A humanizmus számára az „uomo universale”, a mindenoldalú ember képviselte az embereszményt. A kör, a középpontos szimmetria, és az ember és emberség eredendő arányait az életfelfogásában, látásmódjában is érvényesítő és szerető gondolkodó képe. A reneszánsz ideált elképzelve egy, a művészetekben, a természettudományokban, a filozófiában egyaránt járatos, egyszerre emelkedett és az élet örömeit élvező ember képe bontakozik ki előttünk. Salazar ír arról, hogy ma épp ilyen sokoldalú és rugalmas emberekre van szükség a munkaerőpiacon, sőt, csakis ilyenként lehet túlélni. Volt már személyi edző és táplálkozási tanácsadó, tanár, foglalkozott politikatudománnyal, az egyetemi évei utáni 10 évben 12 állást töltött be.  Próbálkozott közösségi oldalak létrehozásával, élt Mexikóban, Barcelonában, és New Yorkban, ahol a ma is általa működtetett BoroThreads hipszter ruhamárkát alapította meg, és a Girl Scouts Research Center számára kutatja, hogy hogyan képezhetjük ki a jövő női vezetőit.

A foglalkozásod nem a személyes márkád, mondja, és ha megkérdezik tőled, hogy mivel foglalkozol, unalmas és nem megfelelő válasz az, ha a válaszunk lényege az, hogy X vállalat Y végzettségű, Z pozícióját betöltő alkalmazottai vagyunk. Ellenben azt is fontosnak tartja kiemelni, hogy a kérdésre adott válasz az sem lehet, hogy „reneszánsz dolgozó” vagyok – az emberek furcsán néznének, és az ebben a kontextusban használva ismeretlen kifejezés semmilyen konkrét szakértelem, tudás képzetét nem váltaná ki a hallgatóságból. Ezért érdemes a történetmesélés klasszikus módszeréhez folyamodni, és a személyes márkánkat egy egységes, értékeinket, tapasztalatainkat összefoglaló, értékajánlattá kristályosított, és nem utolsó sorban érdekes narratívaként megfogalmazni. Erre a legkézenfekvőbb példa a kötetlen élőbeszéd – erre Salazar azt a példát hozza, hogy amikor egy ilyen szociális helyzetben valaki az ingét dicsérte meg, ő elárulta, hogy saját maga által tervezett darab, amelyet az általa nemrég beindított ruhamárka egy kollekciójában dobtak piacra, és erre felfűzve mesélte el annak a történetét, hogy mivel is foglalkozik valójában. Örök igazság, hogy mindenki szívesen hallgat meg egy jó sztorit, az érdekes elbeszélés megragad az emlékezetben, a hallgatóságot bevonja az elbeszélő világába és szimpátiát vált ki vele kapcsolatban. A jó narratíva a jó személyes márka kulcsa.

Magabiztosság a bizonytalanban

A salazari reneszánsz dolgozót többek között egy megváltozott munkakörnyezet, amelyen keresztül egy megváltozott világ hívta életre – ugyanaz a világ, amelynek a személyes márkaépítés születését és feltörekvését is köszönhetjük. Nincs több létra, amit megmászhatunk, a lineáris karrierkoncepció egyre kevésbé tartható, nem számíthatunk arra, hogy 30 évig egy „hivatást” gyakorolhatunk egy vállalathoz hűségesen, stabil előmenetelt és pozíciót élvezve, és nem csak hogy nem működik, de ez a modell gyakran egyre kevésbé kívánatos az Y generáció munkavállalói számára. A népszerű elképzelések szerint kor a portfóliós munkavállalóké, a piacot a specialisták helyett a generalisták uralják. Nem maga a tudás vagy szakértelem képviseli a legnagyobb értéket, hanem hogy mennyire vagyunk képesek felmutatni a képességet arra, hogy új típusú tudást és szakértelmet sajátítsunk el, mindig épp olyat, amilyet a dinamikus környezet megkövetel. Sőt, az elsajátítás képességének előfeltétele, és önmagában is létfontosságú az a készség, hogy képesek legyünk az információ felkutatására, feldolgozására és értelmezésére, hiszen az internetnek és az eltűnt távolságoknak köszönhetően mindez ott van egy hatalmas felhőben. Nem az a lényeg, hogy a kamrában mennyit halmoztunk fel belőle, hanem hogy tudjuk, hogy a nagy egészben hol foglalja el a helyét, hogyan kell odajutni, és tudjunk mit kezdeni vele, ha egyszer hozzáfértünk.

Ezt a készséget pedig semmi sem demonstrálja jobban, mint egy sokoldalú portfólió, a Salazar által idézett Marci Alboher szavaival egy „slash-sel”, perjellel teletűzdelt énmeghatározás. Mi marad a vasemberből, ha elvesszük a páncélját, kérdezi Amerika Kapitány Tony Starkot a Bosszúállók című blockbuster-képregényfilmben? Zseni, milliárdos, playboy és emberbarát, feleli a csúcstechnológiás páncélban világot mentő szuperhős, és hozzá hasonlóan nekünk, „hétköznapi” embereknek is ehhez hasonló magabiztossággal kell meghatároznunk magunkat, felkészülve arra, hogy megszokott páncélunkat bármikor elvehetik és el is fogják venni. Nem kereshetjük a biztonságot egy állásban, egy címben, vagy egy diplomában. A biztonságot ebben a környezetben az jelenti, ha minden helyzetben fel vagyunk készülve arra, hogy a bizonytalannal találjuk magunkat szembe, és tapasztalataink széleskörű arzenáljából mindenképp elő tudjuk húzni a megfelelő eszközt arra, hogy előnyt kovácsolhassunk belőle.

A valódi reneszánsz

Ellenben ez a perspektíva még nem reneszánsz embert, csak hatékony és egyben emberi túlélési stratégiát jelöl. Egy adaptív embert, sokoldalú munkavállalót, aki bátran és felkészülten néz szembe a kor kihívásaival. Marcos Salazar talán humanista, szereti az embert, és azt hirdeti, hogy az ember mértéke szerint, sokfelé tekintve, és mindenhonnan tanulva érdemes fejlődnünk, de e sikeres kalandor életéből és filozófiájából még nem látható az ideál újjászületése. A harmóniára való törekvés, a tökéletes arány, az antik minták tisztelete és az új formákkal való, eszményi ihletésű kísérletezés alkotó ereje ebből a mai reneszánsz emberből még valahogy hiányzik. Az eredeti reneszánsz szellemiség megidézésére álljon itt Michelangelo Buonarotti verse, Rónay György fordításában:

Kalapácsom a kőből…

Kalapácsom a kőből kiszabadítja sorra
a lények benne rejlő formáit: testre testet,
de lendületem Tőle jön, ki százszor nemesebb
s nagyobb énnálam. Markom a szerszámot csak fogja.

Mivel minden az Egytől jön, ki az eget lakja,
az örök mozgató, ki kalapácsot nem másolt,
hanem az ideából faragott kalapácsot,
ki a szépséget adta, s aki mindannyiunk Atyja.

S mert a pöröly csapása attól hatásosabb, ha
a kovács nem csak izmos, de mentől magasabbra
emeli: én nyomorult is, örökké felnézek,

mivel minden munkámmal meddő, befejezetlen
torzó leszek, s magamnak is semmivé kell lennem,
ha nem kapok az égi műhelyből segítséget.

BeYourBrand - A reneszánsz ember reneszánsza

Mi az az Egy, mi az az idea, ami korunk reneszánsz emberét mozgatja? A siker, a hatékonyság, vagy a személyes kiteljesedés? Ezek önmagukban nem érződnek méltónak a Salazar által az újjászületés korából kölcsönzött embereszményhez. Még Michelangelo lírai énje is utal erre, meddő, befejezetlen torzónak érzi magát e versben, ha minden tudása és emberi magaslata mellett nincs mellette az a bizonyos égi segítség.

A mai sikeres ember viszont nem érzi magát befejezetlen torzónak, sőt, Salazar és a határtalan karrier, a portfóliós munkavállalók korának igehirdetői épp befejezetlenségükben élik meg a befejezettséget, a transzcendens többlet minden igénye nélkül. Ellenben ha olvassuk a művész sorait, okvetlenül annak tűnnek, torzónak, akikből hiányzik a lényeg és az, ami (reneszánsz értelemben) emberré teszi őket. Nem csak azért, mert a kor, habár hasonlóan „well rounded” (szándékosan kerülve a kiegyensúlyozott kifejezést) embert kíván meg, egészen más okokból, és egészen más előjellel. Hiszen a 15. században a szobrász releváns felfedezéseket tehetett a természettudományokban, és viszont, az orvos anatómiai tudásának csúcsa egyenes út volt az emberábrázolás tökéletesítéséhez, a filozófiai, teológiai műveltség pedig egyenes arányban hatékonnyá tehette egy városállam igazgatását vagy a diplomáciai törekvéseket, a mai kor embere pedig nehezen ér el a szakértelem csúcsára akár egy diszciplínában is, főleg, hogy a bizonytalan munkakörnyezet és az információ túltermelődése ezt nem is hagyja neki, így kényszerből válik sokoldalúan felszínessé. Hanem azért is, mert az alaptételekhez igazodva a személyes márkának belülről táplálkozónak, és hitelesnek kell lennie már csak a hatékonyság érdekében is, magunkat reneszánsz embernek nevezni pedig pusztán azért, mert karrierünk során sokfele bolygottunk, és érdeklődési körünk, tudakozódási stratégiánk sokirányú, nem fedi a reneszánsz embereszményt, ennélfogva nem is hiteles. Lásd, „S mert a pöröly csapása attól hatásosabb, ha a kovács nem csak izmos, de mentől magasabbra emeli”.

Pozitív, a társadalom számára építő irány, ha a fentebb tárgyalt korjelenségeknek köszönhetően kialakulni akaró vagy kialakulni kényszerülő emberek és az ő személyes márkáik a „reneszánsz ember” archetípusára fűzik fel narratívájukat, de mielőtt márkát építenénk vagy bármit bármire fel kívánnánk fűzni, önös és önzetlen érdekünk is elgondolkozni a kalapácsot mozgató ideákon is, nem csak az aktuális 21. századi Borgia-pápa nagyszabású megbízásának elfogadása vajon hogyan fog mutatni később az önéletrajzunkban. Abban pedig, hogy ezt minél többen megvalósíthassák az általános elidegenedés és tanácstalanság ellenére, viszont megint Salazarnál, illetve a coachok, és personal branding tanácsadók legjavánál lehet a kalapács, hogy a kőből kiszabadíthassák sorra a lények benne rejlő formáit. Ez pedig valóban emberi, igazán „reneszánsz”, a korabeli ars értelmében is művészet lehet.

Kapcsolódó bejegyzések

by