No comments
2017-05-30
Share:

Milyen történetet mesélt el magáról Emmanuel Macron, amelynek köszönhetően hivatalba léphetett Franciaország Napóleon óta legfiatalabb vezetőjeként? Hogyan differenciálta sikerrel „termékeit”, azaz önmagát, pártját és politikai programját versenytársaitól úgy, hogy közben a mezőny középpontjába kerülve legnagyobb tömeget sikerült maga mögé gyűjtenie? Vizsgáljuk meg Macron személyes és politikai értékajánlatát, megkeresve az ellentmondásaiban feszülő erőt, és az erejét feszítő ellentmondásokat!

Palotaforradalom

XIV. Lajos idején nagy sikert ért el Franciaországban Nicolas Foquet pénzügyminiszter, mind az ország gazdasági reformjai, mind saját vagyonának gyarapítása terén. Jó kilátásokkal rendelkezett arra, hogy mentora, Mazarin bíboros kegyvesztettsége után helyébe lépjen, mint Lajos első minisztere, és még jobban kiterjessze befolyását. Ellenben egy alkalommal túl messzire merészkedett a Napkirály szárnyait bontogató abszolutizmusával szemben; éppen pompázatos kastélya – a Louis le Vau tervei  alapján, Charles le Brun a franciakert etalonját adó parkjával körülvett Vaux Vicomte – avatási ünnepségén, amellyel az uralkodót kívánta lenyűgözni. A Napkirály megirigyelte a királyi rezidenciákat messze túlszárnyaló kastélyt, és D’Artagnan gróffal őrizetbe vetette a meglepett közszolgát, akinek építésze nemsokára már a Versailles-on dolgozott Lajos szolgálatában. Úgy tűnik, az állam feje – vagy ebben az esetben az „állam maga” – és tehetséges pénzügyminisztere közötti rivalizálásnak szinte történelmi hagyományai vannak Franciaországban. A legutóbbi ilyen versenyből viszont nem François Hollande elnök, hanem egykori protezsáltja és tanítványa, Emmanuel Macron került ki győztesen. Már a volt elnök mandátuma alatt megpróbálta keresztülvinni gazdasági reformjait, amelyek a rezsimmel együtt megbuktak – ezután jött el az idő arra, hogy az akkor még nem politikus miniszter lezseren bejelentse mesterének, hogy létrehoz egy kisebb „think tanket” fiatalokkal, a tájékoztatás és az oktatás céljából, amely az En Marche! párt megalakulását, és Macron győzelmi menetelésének kezdetét jelezte.

Az elnök már jelöltként is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy nem tagja a kötött, korrupt és tehetetlen francia politikai elitnek, de mégis elég tapasztalt ahhoz, hogy képes legyen az országot irányítani. Háttere sokoldalú, szinte eklektikus – a Paris-Ouest Nanterre Egyetemen filozófia szakot végzett, majd tanulmányait az Ecole Nationale d’Adminstration-on folytatta, ahonnan az ország vezetői hagyományosan kikerülnek. Az egyetem után sikeres bankárként tevékenykedett. Bár a hatalmi harcot Foquet-ként kezdte, a közvélemény és a The Times szemében ő a Napkirály mai megfelelője, hiszen azzal a törekvéssel foglalta el az elnöki széket, hogy az egész országot összefogva gazdasági, kulturális és katonai nagyhatalmi státuszában helyreállítsa azt. Igaz, Macron feltehetően nem fogja eljátszani a felkelő nap szerepét egyetlen operaelőadásban sem, illetve a német-francia együttműködés, az egységes és erős, de többsebességes EU, a liberális gazdaságpolitika, a tolerancia és a szekularizáció fenntartása mellett is letette a hitét, ami Lajosról aligha mondható el, de ha egy francia vezetőt hozzá hasonlítanak, az ettől függetlenül talán a legnagyobb elismerés egy erős személyes márka számára.

Cherchez la femme

Macron kampányában fontos szerepet kapott a személyes élettörténetének varázsa. Egy tehetséges és szorgalmas fiatalember képe rajzolódik ki előttünk – volt osztálytársai elmesélik, hogy már a gimnáziumban is tanúbizonyságot tett kiemelkedő intelligenciájáról és eltökéltségéről. Társai és tanárai egyaránt tisztelték és kedvelték, klasszikus irodalmat olvasott, verseket, és egy konkvisztádorokról szóló regényt írt, valamint elcsábította nála 24 évvel idősebb drámatanárnőjét is, Brigitte Trogneux-t. Az ifjú Emmanuel és a tanárnő egy közös iskolai darab megírása okán kezdtek el kettesben találkozgatni, de a bimbódzó szerelem miatt a munka lassan ürüggyé vált – Macron 16 évesen szerelmet vallott szíve hölgyének, és közölte, hogy akár mit is tesz, el fogja venni feleségül. A szerelem be is teljesedhetett, amint betöltötte a 18-at, Brigitte elvállt férjétől, és Párizsba utazott, ahol egymáséi lehettek, és később össze is házasodtak egymással. Trogneux azóta is az ifjú titán legfőbb szövetségese, a kampány kezdetekor abbahagyta a tanítást, hogy támogassa, és segítsen beszédei, programja kidolgozásában. Az intelligens, finom megjelenésű hölgy gyakran kísérte a még jelölt Macront kampánya alatt is, és közösen adtak interjúkat – a sajtó azt latolgatta, hogy a centrista jelölt megválasztása esetén az amerikai First Ladyhez hasonló szerep juthat élete párjának, az országban eddig példátlanul. Abban, hogy Macron az oktatás fejlesztését, a fiatalok nevelését is zászlajára tűzte (programjában azt is jelezte, 15 éven aluliaknak betiltaná a mobil használatát az iskolában, a nagykorúvá válóknak pedig 500 eurós kulturális bérletet ajándékozna), szintén nagy szerepe van tanár kedvese befolyásának. Az afférért sok támadás érte a párt, de a közvélemény melléjük állt, így sikerült előnyt kovácsolniuk a kritikákból. Anne Fulda, Macron életrajzírója szerint az elnökjelölt személyes értékajánlatában is fontos szerepet játszott a hangsúlyos szerelmi szál; „Azt akarja sugallni, hogy ha képes volt meghódítani ezt a nála 24 évvel idősebb nőt, három gyerek édesanyját, egy provinciális kisvárosban a gyalázkodás és mocskolódás ellenére, akkor képes ugyanígy meghódítani Franciaországot is” – írta Fulda. Sikerült is.

Személyes márka az Elysée-palotában – Az újszerűen klasszikus Emmanuel Macron

Elnöki startupper

„Franciaországnak, természetesen, senkire sincs szüksége. Nem hiszek a megváltókban. De a mód, ahogyan az országunkat kormányozzák, radikálisan meg kell hogy változzon. Ez a politikusokkal kezdődik, és egészen az elektori rendszerünkig és tovább tart. Amire szükségünk van, az egy fundamentális megújulás. Ezt a megújulást ajánlom a franciáknak. A mozgalmamnak semmi köze a szinte hermetikusan zárt politikai környezethez, amit eddig ismertünk.” – Fogalmazott Macron a Der Spiegelnek adott interjúban. A személyes értékajánlatának a központi eleme a megújulás, frissesség. Új erő, remény, egység, egy fiatal és független elnökben megtestesülve. Emellé az ésszerűség, a gyakorlatiasság és a bátorság képei társulnak. Még az öltönye is fiatalos, ésszerű, európai, és független a korrupt politikai elittől. Jean-Claude Tourboul a Jonas et Cie, egy kis párizsi üzlet szabója szerint Macron szereti a fazonjaikat, amelyek kicsit karcsúsítottak, de nem túlságosan, és kiemelik a fiatalságát. 500 eurós öltönyében visszafogott, de igényes megjelenése egész más üzenetet közöl, mint a korrupciós botrányban elvérzett republikánus versenytársa, Francois Fillon 18000 eurós öltönyvásárlása a kampány alatt. Macron sikerének legfőbb okát persze nem az öltözködésében kell keresnünk (bár a teljes képhez minden hasonló, aprónak tűnő részlet hozzátehet), hanem abban az innovációban, amely nem csak üzenetei tartalmában, frázisként van jelen, hanem azok közvetítésének módjában is. Richard Robert, a Paris Innovation Review igazgatója által a Wharton University of Pennsylvania oldalán közölt írása szerint a győzelmet Macron digitális gondolkodása hozta meg. Ez alatt nem csak a digitális platformok sikeres használata értendő (ezt fő ellenfele, Marine Le Pen és szélsőjobboldali pártja is előszeretettel gyakorolta), hanem az, hogy magát az En Marche!-t is „digitalizáltan”, platformszerűen építette fel.

Jól megformált, személyes kapcsolatra alapuló rendszert épített ki 300 000 fős létszámmal, amelyet stimulálni, szervezni és mobilizálni tudott. A szervezet ezután önálló életre kelt. Erre jó példa az, ahogy az urnához járulni nem tudó választókat a mozgalmon belül összekötötték olyanokkal, akik szívesen leszavaznak helyettük is. A tagság ingyenes volt, de szorgalmazták a crowdfundingot, a projektek online adományok formájában való közösségi finanszírozását, és az ötletek megosztására és a közös brainstormingra is lehetőséget teremtettek. „A Camp Macron hangulata sokkal inkább a Szilikonvölgyé, mint Párizs belvárosáé”, ahogy a BBC online írta a mozgalom főhadiszállásáról. Robert szerint Macron digitális gondolkodására vall az is, hogy a „termékét” azaz a politikai programját, pártját, és legfőbbképpen saját személyét már azelőtt piacra dobta, hogy elkészült volna – mint ahogy egy startup teszi egy friss alkalmazással. Megvan az ötlet, az arculat, a többit pedig a felhasználók tapasztalatai, visszajelzései alapján dolgozzák ki és adaptálják a piac igényeihez. Az adaptáció folyamata mellett pedig, ahogy egy vérbeli technológiai innovátor, Macron fel is borította a piacot. Nem versenyre kelt a mezőnnyel, hanem a saját márkájának differenciálásával teljesen újradefiniálta ezt a versenyt. Ahogy ő fogalmazott, nincs többé jobb és baloldal, a küzdelem nem ezek között dől el, hanem a globalizáció és a protekcionizmus támogatói között. Ő a globalizáció mellett tette le a voksot. Egy olyan valaki, aki hangsúlyosan nem a hatalom megszerzésében gyakorlott, épp annak a módjában bizonyult reformernek – nagy kérdés, hogy a hatalom gyakorlásában vajon merre indul majd el.

Mi az érték az ajánlat mögött?

Macron bizonyos szempontból biztosan újszerű; új erő a pártpolitika színterén, amelyet meg is változtatott, illetve radikálisan centrista. De valóban új reményt jelent a szélsőjobboldali, populista hullámmal, menekültválsággal sújtott Franciaországnak, Európának és a világnak? Megfelelő választ kínál a kapitalizmus és a demokrácia válságára? Slavoj Žižek szlovén filozófus Macront, a szorulásra gyógyírként kínált hashajtó csokoládéhoz hasonlítja. A válságot a neoliberalizmusnak köszönhetjük, amelyből Macron megoldásként még többet kínál. Nem vitatható, hogy az új elnök brandjének sikere nagyban annak pozícionálásában rejlik – jelesül a Marine le Pen-nel szemben való pozícionálásában. Nem kevés szavazót köszönhet annak, hogy a rengeteg választó mindent megtett volna azért, hogy ne történjen szélsőjobboldalira hatalomátvétel az országban. A Nemzeti Front a félelemnek köszönheti sikerét – a globalizációtól, a bevándorlástól, a terrorizmustól való félelemnek. Žižek szerint Macront szintén a félelem juttatta hatalomra – a Marine Le Pen-től való félelem, és egyik jelölt, egyik párt sem rendelkezik pozitív vízióval. Macron Európa mellett áll, de az ő Európája ugyanaz a neoliberális Európa, amely válságában Le Pen-t kitermelte, és ami ezt a kört folytatva csak egyre tovább erősíti majd az általa és a más országokban hozzá hasonlóak által jelentett fenyegetést, Macront támogatni tehát kontraproduktív Le Pen uralmának elkerülése szempontjából. Macron toleráns és megengedő, szinte apolitikus, az ideáktól és a kirekesztéstől független, sőt, a régi politikai berendezkedéstől független, de érdekes módon épp ezzel együtt a fennálló berendezkedés nagyobb léptékű fenntartását szolgálja. Ellenben talán Macron épp ezért új erő – valaki, aki azért forradalmár, mert válságában is képes új reményként, függetlenként is hitet tenni, ezzel pedig hitet adni a hagyományos európai útban és útnak. Azzal forradalmár, hogy mer egy kaotikus időszakban is nem forradalmárnak lenni, és ez megállíthatja az olvadást, ha eközben a rendszerbe csúszott hibákat és képes kijavítani. Macron előttünk felsejlő története alapján nincs számára lehetetlen, felesége, Brigitte saját szavaival pedig „még nem talált benne rossz tulajdonságot”. Azt pedig, hogy a franciák által elfogadott ajánlata mögött milyen érték van valójában, és mit jelent majd ez Európára nézve, csak az előttünk álló évek dönthetik el.

Kapcsolódó bejegyzések

by